Magazin

A magas koleszterinszint látható jelei

A magas koleszterinszint látható jelei

 

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, a szem körül azonban látható jelei is lehetnek.

Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kezelés kiemelt jelentőségéről beszélt.

Koleszterin-lerakódás a szem körül

A magas koleszterinszint egyetlen kivétellel nem jár látható tünetekkel. Ez a kivétel pedig a szemhéj bőrén látható koleszterin-lerakódás. Ezek a sárgás, a felszínből kitüremkedő sárga foltok a xantelazmák, amelyekről ismert, hogy nagy mennyiségű koleszterint tartalmaznak. Ugyanakkor nem minden magas koleszterinszinttel rendelkező személynél fejlődnek ki. Mielőtt mindenért a túl sok zsíros táplálékot okolnánk, fontos tisztában lenni azzal, hogy koleszterin két úton kerülhet a szervezetünkbe. Egyrészt állati eredetű ételekkel vihetjük be (vagyis a vegánok egyáltalán nem visznek be koleszterint), másrészt májunk is termel ilyen anyagot. Létezik tehát örökletesen magas koleszterinszint is, amelyet leginkább életmóddal lehet kordában tartani.

A megtermelt koleszterin egy részét aztán a szervezet átalakítja epesavakká, és a koleszterin egy része a széklettel távozik – másik része viszont az eperendszeren, bélrendszeren keresztül visszaszívódik. Ez bizonyos mennyiségig hasznos, hiszen a koleszterin a sejtek alkotóeleme, azonban ha magas a vérben a koleszterinszint, akkor ez a szív- és érrendszeri betegségek szempontjából káros, mert a felesleg lerakódik az erekben.

Különbség az LDL és a HDL között

Ha a vérzsírokat ultracentrifugálással szétválasztjuk, két frakciót kapunk: az alacsony (LDL) és a magas sűrűségűt (HDL). Ezek koleszterinnel képzett vegyületei keringenek a vérünkben, azonban ha szintjük bármilyen ok miatt kórosan megemelkedik, akkor jelentősen megnő a szívinfarktus, a stroke (szélütés) és a végtagi érszűkület kockázata. Az úgynevezett káros koleszterin (LDL) szintje és a szív-érrendszeri betegségek különösen szorosan összefüggnek egymással. Ha a vérben túl sok LDL-koleszterin halmozódik fel, és a szervezet nem képes lebontani, akkor az artériák falában rakódik le. A tartósan magas vérzsírszint miatt az érfalakon ásványi anyagokból, zsírból álló lerakódások (plakkok) alakulnak ki, amelyek csökkentik az erek rugalmasságát, szűkítik az átmérőt.

Mindezek miatt az erek egyre kevésbé képesek a megfelelő vérmennyiséget átengedni, ami miatt a környező sejtek kevesebb oxigént kapnak, és a szervek működése alapvetően károsodhat. Végzetes esetben az ér el is záródhat, ami szövetelhaláshoz vezet.

Magyarországon minden harmadik ember magas koleszterinszinttel él, sokan nem is tudnak róla. A témával kapcsolatban sok tévhit kering, ami azért baj, mert a vérzsír magas szintje első számú kockázati tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek.

Mit lehet tenni a koleszterinszint csökkentéséért?

„A ma elfogadott nézet szerint betegek esetében minél alacsonyabb a koleszterin, annál jobb. Másrészt más az elérni kívánt koleszterinérték egy egyébként egészséges, de magas koleszterinértékkel rendelkező személy esetében, mint a veszélyeztetett, vagy a stroke-on, infarktuson átesett betegnél. A teendők két alapeleme az orvosi, akár gyógyszeres kezelés és az életmód megreformálása. A megfelelő gyógyszerelés, és ehhez kapcsolódóan a gyakori és szakszerű orvosi kontroll a tartós eredményesség záloga” – ismerteti dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa. „A vérzsírszintet csökkentő gyógyszereket kitartóan, évekig kell szedni, hogy a plakkok visszafejlődését el tudjuk érni. Ez a fajta gyógyszerszedési megbízhatóság azért is fontos, hogy a szakember ellenőrizhesse az alkalmazott kezelések hatékonyságát, szükség esetén pedig változtathasson rajta.”

A páciens felelőssége pedig egy új, egészséges életmód kialakítása, amelynek alapelemei:

  • Rendszeres testmozgás, amely erősíti a szívizomzatot, segíti a fogyást, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet.
  • Kiegyensúlyozott, alacsony zsírtartalmú ételekre épített táplálkozás.
  • Az optimális testsúly elérése, a túlsúly megelőzése vagy csökkentése. Már 3 kg súlycsökkenés mérhető koleszterinszint-csökkenéssel jár. A helyes fogyás érdekében érdemes az életmódorvoslás segítségét igénybe venni.
  • A dohányzás elhagyása, hiszen ez önmagában is érszűkítő hatású, tehát a magas koleszterinszinttel együtt fokozott veszélyt jelent.

Mivel a koleszterin szintje az életmódon kívül örökletes tényezőktől is függ, érdemes már 20 éves kortól ötévente, 30 éves kortól pedig évente végeztetni teljes laborvizsgálatot és koleszterinszint-mérést még akkor is, ha az előző vizsgálat eredménye nem utalt kóros eltérésre.

 

Forrás: Házipatika.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük